“Itt születtem, itt is élek a mai napig. Ismerem a falu lakóit, s ők is ismernek engem. A település közéletébe mint tanácstag, majd két cikluson keresztül mint önkormányzati képviselő kapcsolódtam be. Az évtizedek alatt generációk kerültek ki a kezem alól, hiszen a helyi általános iskola igazgatójaként dolgozom, s sokéves vezetői tapasztalattal rendelkezem.” – válaszolta a Fehérvári Híreknek Tamás Ferencné, a FIDESZ-KDNP zámolyi szervezetének polgármesterjelöltje arra a kérdésre, hogy miért érdemes rá szavazniuk a zámolyiaknak?
Tamás Ferencné Zámolyon született 1954-ben. Férje Székesfehérváron, lánya a gánti iskolában tanít, fia pedig egy autóipari cégnél villamosmérnök. A FIDESZ-KDNP polgármesterjelöltje Székesfehérváron érettségizett. Képesített könyvelő, vállalati tervező és statisztikusi végzettséggel rendelkezik. 1977-ben kapta meg tanítói diplomáját. 1990-ben nevezték ki a helyi általános iskola igazgatójának. 1995-ben közoktatás-vezető másoddiplomát szerzett. 1996-ban gyógytestnevelés vezető képzésen, 2000-ben oktatási minőségügyi menedzserképzésen, 2005-ben projekttervező képzésen vett részt. Munkája során fontosnak tartja a folyamatos önképzést. – Ebben látja zálogát az általa vezetett intézmény színvonalas működésének. Hosszú vezetői munkája során része volt az iskola bővítésében (tornaterem, emeletráépítés, központi fűtés bevezetése, berendezés cseréje, kerékpártároló létesítése, térkövezés, akadálymentesítés). Ezen kívül az elmúlt években több, mint 22 millió forintot nyertek pályázatok útján, amelyet fejlesztésre költöttek (oktatási eszközök, audiovizuális eszközök, számítógépek…). Az oktatás terén mindig élen jártak az új módszerek bevezetésében. Tíz éve alkalmazzák a Comenius minőségbiztosítási rendszert. “Azt tapasztalom, hogy itt a községben is sokan szeretnék, ha – az országos választások mintájára – új irány venné kezdetét.” – mondta Tamás Ferencné – “Szemléletváltást és új irányt szeretnék személyemben a zámolyiak figyelmébe ajánlani, és ehhez kérem támogatásukat.” Kapcsolódó cikkeink: http://www.fehervarihirek.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=6631&Itemid=31 http://www.fehervarihirek.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=6609&Itemid=1 http://www.fehervarihirek.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=6603&Itemid=1 http://www.fehervarihirek.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=6510&Itemid=31 http://www.fehervarihirek.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=6501&Itemid=58 http://www.fehervarihirek.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=6441&Itemid=31 http://www.fehervarihirek.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=6114&Itemid=32