Ma Erzsébet névnap van.
2025. 11. 07., péntek
Székesfehérvár most: 8°C, borús égbolt

Táncra hív a Márton-nap – családi táncház november 8-án a Malom utcában

A Márton-nap jegyében ismét zenétől és tánctól lesz hangos a Malom utca: november 8-án, szombaton az Alba Regia Táncegyesület hagyományos táncházba várja a családokat, barátokat és mindenkit, aki szereti a népi kultúrát és a közösségi mulatságokat.

A rendezvény ezúttal is sokszínű programmal készül, amelyben a kicsik és a felnőttek egyaránt megtalálhatják a nekik való élményeket.

A délután 17 órakor kezdődő program kézműves foglalkozással indul, ahol a résztvevők textilből készíthetnek Márton-napi libát Tóthné Albrecht Anikó textilműves segítségével. Ezt követően 18 órától a gyerekeket várja a „Száz liba egy sorba…” című népi játékos foglalkozás Bókáné Zemancsek Edit vezetésével.

A táncos kedvű fiatalok 19 órától a Csikóbálban mutathatják meg tudásukat az ARTE ARAMI Junior csoport közreműködésével, majd 20 órától a felnőtteké a terep: Kalotaszegi tánctanítás várja a vendégeket, immár a sorozat harmadik részében.

A mulatság 21 órakor veszi kezdetét, és egészen hajnalig, 1 óráig tart. A zenét a Galiba zenekar szolgáltatja, a házigazda pedig Németh Gergő lesz.

A rendezvényre a belépőjegyek elővételben megvásárolhatók az Alba Regia Táncegyesület online jegyértékesítő oldalán, a jegy.artefolk.hu címen, illetve a helyszínen is kaphatók 16:30-tól, 1 200 forintos áron.

A szervezők minden korosztályt szeretettel várnak, hogy közösen ünnepeljék a Márton-napot, tánccal, zenével és jókedvvel töltve meg a Malom utcai Táncházat.

Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.