Fejér Megye Közgyűlése az 1993. március 25-i ülésén fogadta el a 45/1993. számú határozatát, amely szerint megállapodást kötött a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetemmel arról, hogy húsz férőhelyet megvásárol a Szántó-Kovács János Kollégiumban. Ugyanebben az évben döntöttek arról is, hogy e helyeket pályázati úton minden évben kiosztják a legrászorultabbak között.
A felhívásra idén 23 diák jelentkezett, akik közül Fejér Megye Közgyűlésének Oktatási és Kulturális Bizottsága augusztus 28-án kiválasztotta azt a 20 főt, akiről úgy ítélte meg, hogy kiérdemli az ingyenes „lakhatást”. A „kiválasztottak” ma délelőtt vehették át az erről szóló dokumentumokat a Megyeházán. A „nyerteseknek” eddig mindig Dr. Balogh Ibolya, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke adta át a jogosultság igazolását, most viszont – elfoglaltsága miatt – Tessely Zoltán, aki ünnepi beszédében kihangsúlyozta: „Mindig jó segíteni, tehetséges fiatalokat támogatni pedig megtisztelő feladat.”