Normal 0 21 false false false HU X-NONE X-NONE Megyénk hivatásos és önkormányzati tűzoltóságai nyitott kapukkal várták a kicsiket és nagyokat a gyermeknap alkalmából. Összességében több száz gyereknek sikerült örömet szerezni a program során.
Mindegyik laktanyában nagy érdeklődés volt a tűzoltó hivatás iránt, így a székesfehérvári tűzoltóságra is sokan látogattak el. Volt füsttel telített sátor, a kisebbek számára pedig fatuskókból raktak össze elbillenthető „lángnyelveket”, amit természetesen elolthattak. Minden gépjárművet és felszerelést megtekinthettek és a védőfelszereléseket felvehették a gyerekek és szüleik egyaránt, a tűzoltóautókban is folyamatos volt a forgalom.
Különleges hangulatban telt a nap, mivel a korábbiakban meghirdetett próbariasztásokra nem került, nem kerülhetett sor abból adódóan, hogy összesen négy valódi, úgynevezett éles riasztás volt a rendezvény ideje alatt. Az érdeklődőkből őszinte megdöbbenést és elismerést váltott ki, hogy azok a tűzoltók, akik szó szerint néhány másodperccel korábban még mosolyogva rakosgatták ki-be a járművekből a gyerekeket, nem sokkal később teljes felszerelésben indultak útnak segítséget nyújtani a bajbajutottaknak. Természetesen a legtöbben tudják, hogy a tűzoltóknak a nap bármelyik percében készen kell állniuk a riasztásra, sokan azonban csak most szembesültek vele, hogy mit jelent valóságban a készenlét. Mire előkapták volna a fényképezőgépet a családok, hogy megörökítsék az induló gépjárműveket, ők már kifelé kanyarodtak az udvarról.
Volt, aki azon döbbent meg, hogy a tűzoltók éjszaka is ugyanígy, egyik pillanatról a másikra indulnak útnak. A próbariasztások is izgalmasak egy kívülálló számára, a tudat, hogy a riasztások mögött valódi segélykérő hívások álltak mégis más megvilágításba helyezték a gyermeknapot.