Ma Mihály, Gabriella névnap van.
2025. 09. 29., hétfő
Székesfehérvár most: 15°C, szórványos felhőzet

Településőröket képeznek a rendőrök

Az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium pályázata alapján – állami támogatás igénybevételével – a bűnügyileg leginkább fertőzött települések helyi önkormányzatai, települési önkormányzatok társulásai, valamint önálló költségvetéssel rendelkező közterület-felügyeletek a közrend és a közbiztonság erősítése érdekében településőröket alkalmazhatnak. Fejér megyében ez idáig 41 település csatlakozott a településőri programhoz.

Németh- Kész Mónika rendőr-százados, a FM RFK szóvivője elmondta honlapunknak, hogy a településőrök országosan egységes képzése érdekében az ORFK Közrendvédelmi Főosztály egy átfogó oktatási tematikát dolgozott ki, amely a programban meghatározott feladatok végrehajtásához szükséges szakmai felkészítést szolgálja. Megyénkben a képzésre 2010. február 10-11-12-én kerül sor a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság tantermében, amelyre mintegy harminc településről közel 130 fő érkezik. Az előadások minden nap reggel 08.00-tól kora délutánig tartanak. A településőrök ennek kapcsán betekintést nyernek a településőrség működésébe, feladataival kapcsolatos feladatokba. Alkotmányjogi, közigazgatás jogi, polgárjogi és egyéb jogi ismereteket sajátíthatnak el. Előadás lesz a büntetőjogi és a büntető eljárásjogi, valamint a szabálysértési jogi ismeretekkel kapcsolatban is, valamint gyakorlati tanácsokkal látják el a rendőrtisztek a településőröket, tekintettel arra, hogy az előadások érintik az intézkedéstaktikai ismeretek, valamint elsősegélynyújtás és kommunikáció, valamint konfliktuskezelés témaköröket is.

Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.