Ma Jeromos névnap van.
2025. 09. 30., kedd
Székesfehérvár most: 15°C, borús égbolt

„Tenni kell, nemcsak beszélni!” – jótékonysági koncertet ad a Kalyi Jag

„Sokat beszélünk az integrációról, a felzárkóztatásról, de a tettek mezején kevés történik. Nem elég beszélni, hanem tenni is kell. Ezért fogadtuk örömmel ezt a kezdeményezést, és támogatjuk a rendezvényt.” – jelentette ki dr. Cser-Palkovics András a Kalyi Jag holnapi fellépése kapcsán. A világhírű roma együttes ugyanis jótékonysági koncertet ad a Székesegyházban. A program fővédnöke a Székesfehérvári Egyházmegye és a Malom Kulturális Egyesület.

A koncertről dr. Cser-Palkovics András országgyűlési képviselő (a Malom Kulturális Egyesület nevében), Spányi Antal megyés püspök (a Székesfehérvári Egyházmegye nevében) és Varga Gusztáv hegedűművész (a Kaly Jag Egyesület elnöke) tartott sajtótájékoztatót a Székesfehérvári Püspökségen. Ennek során Spányi Antal elmondta: „Sok szó esik arról, hogy az országban mennyi gond van. És sok szó esik arról, hogy a cigányságnak milyen problémákkal kell megküzdeniük. A szavakból tehát van elég, a tett azonban kevesebb.” Majd elmesélte, hogy amikor Pesten ápolta a hívek lelkét plébánosként, a szervezett olyan liturgiákat, amelyeken roma zene hangzott fel. Akkor ismerkedett meg a Kalyi Jag együttessel is, amely már akkor is igen nagy sikereket könyvelhetett el. A megyés püspök után dr. Cser-Palkovics András emelkedett szóra, aki kifejtette: „Sokat beszélünk az integrációról, a felzárkóztatásról, de a tettek mezején kevés történik. Nem elég beszélni, hanem tenni is kell.” Jó példának hozta fel pár héttel ezelőtt szervezett Rajkó-koncertet. (Mint ismeretes, fellépett a Bazilikában a Príma Díjas Rajkó Zenekar. Az együttes az est teljes bevételét a Farkas János Alapítványnak ajánlotta – ezzel segítve a Magyarországi Cigány Labdarúgó Válogatott kiutazását a Svájci Gárda válogatottjához. A csapatok 2010. március 3-án, a Vatikánban álltak ki egymással egy barátságos labdarugó mérkőzésen.) „Most pedig a kultúra és az oktatás területét is fel lehetne tölteni tartalommal.” – mondta az országgyűlési képviselő, hiszen a Kalyi Jag a koncert bevételét a Kalyi Jag Roma Művészeti Egyesület javára ajánlotta fel, amely több cigány művészeti iskolát tart fent hazánkban. Dr. Cser-Palkovics András emlékeztetett arra, hogy az állami normatívák csökkentése miatt az oktatási intézményeknek hatalmas erőfeszítést jelent, hogy fentartsák magukat. A fő szerepet persze az államnak kellene felvállalnia, de most ott tartunk, hogy az embereken múlik az iskolák sorsa. Mindenkinek át kell éreznie a felelősséget. „Tenni kell, nemcsak beszélni!” – mondta a politkus – „Ezért gondolta azt a Malom Kulturális Egyesület, hogy a kezdeményezés mellé áll.” A koncertre szombaton, 18 órakor kerül sor, s egy igazi különlegességgel is szolgálnak majd a művészek: előadnak egy részletet a „Roma legendából” is. Azt mutatják majd be, hogy milyen volt az, amikor a cigányság megérkezett a Szentföldre, s találkozott a Messiással. Az zenekar vezetője, Varga Gusztáv mindezekhez hozzátette: „Nagy alázat, amikor egy nemzet előtt meg kell hajolni… Hagyni kell a másiknak, hogy kibontakozhasson… Csak úgy látok jövőt, ha összefognak az emberek, és nemzetben gondolkoznak…” Kapcsolódó cikkünk: http://www.fehervarihirek.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=5337&Itemid=33

Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.