Jelentősen bővül a nordic walking lehetőségek köre a városban: május 4-től már 16 különböző helyszínen csatlakozhatnak az érdeklődők az ingyenes foglalkozásokhoz. A népszerű mozgásforma továbbra is az önkormányzat támogatásával, szervezett keretek között zajlik, miközben a Székesfehérvári Futók Köre programjai is folytatódnak két helyszínen.
A nordic walking évek óta része a város sportéletének, és széles körben elérhető: kortól és nemtől függetlenül bárki kipróbálhatja, különösebb előképzettség nélkül. Az egyszerűen elsajátítható mozgásforma kíméli az ízületeket, alacsony a sérülésveszélye, miközben hatékonyabb a hagyományos sétánál. Kedvezően hat többek között a keringésre, az izomzatra, a koordinációra és az immunrendszerre is. A foglalkozásokat tapasztalt szakemberek vezetik, a Magyar Szabadidősport Szövetség és a Fejér Megyei Szabadidősport Szövetség szakmai közreműködésével.
Május elejétől a város számos pontján – többek között Tóvárosban, Öreghegyen, Maroshegyen, a Belváros zöldterületein, valamint különböző iskolák és közösségi terek környékén – indulnak rendszeres edzések a hét különböző napjain. A programok jellemzően egyórásak, és délelőtti, illetve délutáni időpontokban egyaránt elérhetők.
1.) Tóvárosi Általános Iskola főbejáratától
– 2026. 05.04. (hétfőtől) hétfői napokon 14:30-15:30-ig
2.) Öreghegyen a túrózsáki úti műfüves kispályás focipályától
– 2026. 05.04. (hétfőtől) hétfői napokon 17:00-18.00-ig
3.) Köfém lakótelep központi parkjában a kondigépektől
– 2026. 05.05. (keddtől) keddi napokon 10:00-11:00-ig
4.) Tolnai utca 41. szám alatti iskola főbejáratától
– 2026. 05.05. (keddtől) keddi napokon 15:00-16:00-ig
5.) Illyés Gyula téri Park sétányain
– 2026. 05.05. (keddtől) keddi napokon 17:00-18:00-ig
6.) Deák Ferenc Technikum elől indulva a Béke téri park sétányai
– 2026. 05.06. (szerdától) szerdai napokon 14:45-15:45-ig
7.) István Király Általános Iskola főbejáratától
2026. 05.06. (szerdától) szerdai napokon 15:00-16:00-ig
8.) Maroshegyen, a Gárdonyi Géza Művelődési Ház És Könyvtár elől
– 2026. 05.06. (szerdától) szerdai napokon 16:00-17:00-ig
9.) Kisfaludi Közösségi Ház főbejáratától
– 2026. 05.06. (szerdától) szerdai napokon 17:00-18:00-ig
10.) Rácbánya-Tanösvény sétányain
– 2026. 05.07. (csütörtöktől) csütörtöki napokon 10:00-11:00-ig
11.) Alsóvárosi réten, a Szabadidős Park Fogadó Épületétől
– 2026. 05.07. (csütörtöktől) csütörtöki napokon 10:00-12:00-ig
12.) Zichy ligetben, a Zenepavilontól
– 2026. 05.07. (csütörtöktől) csütörtöki napokon 14:00-15:00-ig
13.) Sóstói Tanösvényen, a Szárcsa utca felöli bejáratától
– 2026. 05.07. (csütörtöktől) csütörtök napokon 16:00-17:00-ig
14.) Széna Téri Általános Iskola főbejáratától
– 2026. 05.07. (csütörtöktől) csütörtöki napokon 16:00 -17:00-ig
15.) Halesz ligetben, a kondigépektől
– 2026. 05.07. (csütörtöktől) csütörtöki napokon 17:00-18:00-ig
16.) Feketehegy – Szárazréti Közösségi Ház udvarán
– 2026. 05.08. (péntektől) pénteki napokon 16:45-17:45-ig
A foglalkozások egymásra épülnek: az első alkalmak az alaptechnikák elsajátítására fókuszálnak, ezt követik az állóképességet és koordinációt fejlesztő gyakorlatok, majd a tempóváltásokkal végzett folyamatos gyaloglás.
A futás iránt érdeklődők számára is folytatódnak az ingyenes edzések: a Székesfehérvári Futók Köre május 5-től ismét várja a résztvevőket. Keddenként a Halesz liget 1000 méteres futókörén, csütörtökönként pedig a Palotavárosi tavaknál található sportparkban tartanak foglalkozásokat, mindkét helyszínen 17 és 19 óra között. A program célja, hogy a résztvevők saját tempójukban, fokozatosan sajátítsák el a helyes futótechnikát és fejlesszék állóképességüket.