Több székesfehérvári rocky csapat is színpadra lépett a hétvégén Veszprémben, a Vetési Albert Gimnáziumban megrendezett Farsangi Bajnokságon. A KID Rock and Roll Se. immár kilencedik alkalommal hívta össze a rocky szerelmeseit a farsangi időszakban egy táncversenyre. A programon végül 350 gyermek mérte össze tudását. A verseny mellett légvár, ajándékok, farsangi felvonulás színesítette a programot.
„Ez a verseny kiemelkedő jelentőséggel bír minden évben, hiszen legjobb versenyzőink és utánpótlás csapataink itt mutatják be először élesben, hogy mivel készülnek a 2015-ös versenyszezonra, illetve a kicsik azt, hogy mennyit fejlődtek karácsony óta.” – nyilatkozta honlapunknak Putics-Bondor Virág, a Kid Rock and Roll SE vezetője.
A versenyen első helyezést értek el az alábbi csapatok: Minirocky kategória – Táncoló talpak Children C kisformáció – Csajos Parádé Children B kisformáció – Szupergirls Children A kisformáció – Rock IT! (székesfehérvári) Serdülő kisformació – Lady Rock Children nagyformáció C – Csillámpónik Mega Children nagyformáció – Hip Rock Girls (székesfehérvári) Children nagyformáció B – Csini Csajszik Children nagyformáció A – Kung Fu Pandàk (székesfehérvári) Children páros – Krechl Mátyás-Kozma -Kurdi Gabriella Serdülő páros – Kovács-Tarsoly Lili-Sasvári Márk (székesfehérvári) Felnőtt kisformáció – No Idea Serdülő nagyformáció – 12 kis Rocker Ezen kívül több ezüst és bronzérem is gazdára talált. A fehérvári versenyzők legközelebb május 30-án látogatnak el Veszprémbe, hogy az Évzáró Bajnokság és Gálán bemutassák, mennyit fejlődtek a szakmai irányítás mellett, majd június 7-én mérik össze tudásukat Székesfehérváron.