Ma Dezső névnap van.
2026. 05. 23., szombat
Székesfehérvár most: 26°C, erős felhőzet

Több mint hárommilliós felújítás az Alba Civitan-nál

Normal 0 21 false false false HU X-NONE X-NONE Az alkalmazottak munkakörülményeit és életminőségét jelentősen javító felújítás zajlott a közelmúltban a székesfehérvári Alba Civitan Rehabilitációs Nonprofit Közhasznú Kft-nél. A fogyatékkal élőket és megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató cég Fiskális úti épületének valamennyi helyiségét minőségi módon kifestették, valamint mozgássérült mosdókat és az épület udvarán egy rámpát alakítottak ki.

A több mint hárommillió forintos beruházás eredményeit Kovács Istvánné, a cég ügyvezetője és Östör Annamária egészségügyi- és sporttanácsnok, öreghegyi önkormányzati képviselő mutatta be a sajtó számára.

Az Alba Civitan Rehabilitációs Nonprofit Közhasznú Kft. létrejötte 1995-ig nyúlik vissza. Ekkor a szülők és fogyatékkal élő gyermekeik alapítottak egy civil szervezetet, majd 1998-ban az önkormányzat támogatásával megkapták a Fiskális úti épületet, ahol 1999 szeptemberében 17 fővel elindult a foglalkoztatás. Többszöri átalakulás után létrejött a kft., amely ma 50 főnek ad munkát, közülük 38-an fogyatékkal élők és megváltozott munkaképességűek. A betanított munkát végző dolgozók nagy része székesfehérvári, de vannak móriak, pátkaiak és sárbogárdiak is. A cég működését évről évre jelentős összeggel támogatja Székesfehérvár Önkormányzata.
A Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal egyszeri, 3,2 millió forintos támogatásának köszönhetően a munkakörülményeket és az életminőséget nagymértékben javító felújítás zajlott a közelmúltban a telephelyen. Kifestették az épület valamennyi helyiségét, kialakítottak három, mozgássérültek számára is használható mosdót, továbbá korláttal ellátott rámpát építettek az udvaron. A munkát végző székesfehérvári vállalkozó, Sárközi Attila és alkalmazottai minőségi módon dolgoztak, az összeg fejében vállalt feladatokon túl pluszmunkákat is megcsináltak az Alba Civitan nagy meglepetésére és örömére. – emelte ki a pénteki bejáráson Kovács Istvánnéügyvezető.

Östör Annamária egészségügyi és sporttanácsnok, öreghegyi önkormányzati képviselő örömét fejezte ki a beruházás kapcsán. Elmondta: minden tiszteletet megérdemelnek az Alba Civitan Kft. munkavállalói és azok, aki ehhez biztosítják a feltételeket. A cég nem a legújabb önkormányzati épületben működik, így minden évben igyekeznek javítani a feltételeken. A közelmúltban, alig két hét alatt elvégzett nagyszabású felújítás sokat segített. Fontos, hogy a fogyatékkal élők nem kallódnak, hanem értelmes, tartalmas munkát végeznek a különféle cégek megbízásából.

A bejáráson elhangzott továbbá, hogy az Alba Civitan Kft. szívesen fogad minden, jó szívvel adott támogatást. A Fiskális úti épületet vegyes tüzelésű kazánnal fűtik, így aki teheti, tűzifa biztosításával és kiszállításával nagyban segítheti a cég működését.

Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.