Molnár István nyugállományú testnevelő tanár és tollaslabda edző tiszteletére rendezett Tollaslabda versenyt a Fejér Megyei Tollaslabda Szövetség. Mózer Edit testnevelő tanár, tollaslabda edző szervezésében a régi tanítványok együtt köszöntötték a díszvendégként megjelent Molnár Istvánt. Az ország több településéről – Székesfehérvár, Dunaújváros, Mór, Bodajk, Seregélyes, Csákvár, Csókakő, Budapest – közel 100 fő vett részt a programon.
A verseny kezdetekor Molnárt István nyugállományú testnevelő tanár és tollaslabda edző köszönetet mondott a résztvevőknek valamint a rendezőknek is azért, hogy az Ő tiszteletére rendezik ezt a versenyt. Mint mondta: jó érzéssel tölti el az is, hogy nem felejtik el a nagytapasztalatú és még jelenleg is a tollaslabda területén aktívan tevékenykedő “ Öreget”. Ezt követően Magony Tamás összefoglalta és méltatta a nyugállományú testnevelő tanár és tollaslabda edző tevékenységének kiemelkedőbb állomásait, eredményeit ekképpen: “Molnár István testnevelő tanár, tollaslabda edző Fejér Megyében 13 iskolában ismertette és szerettette meg a tollaslabda játékot. Tanítványaival a tollaslabda sportban is, országos szinten kiemelkedő sikereket ért el és korosztályos utánpótlás válogatott játékosokat nevelt ki ” Végezetül Molnár Tamás átvehette a “Fejér Megye Tollaslabda Sportjáért Díjat”, amit a Fejér Megyei Tollaslabda Szövetség elnöksége alapított. A versenyen egyik csúcspontját jelentette, hogy a kiemelkedő teljesítményt elérő játékosoknak Molnár István nyújtotta át az érmeket. A díjazottak: A egyéni: Letsch Péter (Székesfehérvár), B egyéni: Tóth Bence (Mór), C egyéni: Ispán Máté (Székesfehérvár), D egyéni: Valasek Vivien (Bodajk) A párosban: Turzó Balázs, Fónad Péter (Székesfehérvár) B párosban Almádi Gábor, Szuromi Tamás (Bodajk), C páros: Szolovi Róbert (Székesfehérvár) Tóth Bence (Mór).