14 és 20 év közötti táncosok, énekesek, zenészek jelentkezését várja a város teátruma, ugyanis A világhírű Fame című musical bemutatására készül. A vírushelyzethez igazodva a táncos-énekes-hangszeres castingoknak az online tér ad majd helyet, a jelentkezők saját videók beküldésével kerülhetnek be a szereplőválogatásra, majd egy öttagú zsűri választja majd ki a legjobbakat, akik fő-, illetve mellékszerepeket kapnak a várhatóan szeptemberben bemutatandó előadásban. Jelentkezési határidő: április 7.
A fiatal művészek útkereséséről szóló musicalhez, a Fame – A hírnév ára című produkcióhoz keres szereplőket a Vörösmarty Színház. Az online casting előválogatója után a továbbjutók többlépcsős videócastingon vesznek részt, amelyet a Fehérvár TV is közvetít majd. A jelentkezőket egy ötfős zsűri értékeli, amelynek tagjai: Kiss Diána Magdolna színművésznő, Horváth Csaba, a Vörösmarty Színház fizikai tagozatának vezetője, Bagó Bertalan művészeti vezető, Kéménczy Antal, az előadás zenei vezetője. A zsűri elnöke, egyben az előadás rendezője, Hargitai Iván nem titkolt célja, hogy ebben a Covid-sújtotta időszakban egy kis lelkesedést, pezsgést csaljon a fiatalok életébe: „A csapatot, akikről szól ez az előadás, válogatni szeretnénk. A Covid után – amit biztos vagyok benne, hogy le fogunk győzni – újra indulunk, újra elkezd pezsegni az élet. Erre szeretnénk mi rásegíteni. Ahogy a szlogenünk is mondja: „Törjük meg a csendet!”, törjük meg ezt a nagyon fárasztó időszakot egy fiatalos, lendületes munkával, ami az életről és a tehetségről szól. Ilyen értelemben is remek választás a Fame, és fontos, hogy minél többen vegyenek részt a castingon, mert ez hatalmas erőt ad a jelentkezőknek, a színháznak és a városnak.” Kiss Diána Magdolna – amellett, hogy a zsűri tagja lesz és játssza majd az előadás egyik felnőtt-szerepet – mindenkit arra buzdít, hogy bátran jelentkezzen: „Olyan fiatalokat várunk, akik énekelnek, táncolnak és esetleg hangszeren is játszanak. Mindent adjatok bele, legyetek bátrak, merészek! Táncban és dalban is bármilyen stílusban képviseltethetitek magatokat.” A jelentkezőktől április 7-ig egy maximum 10 perces videót várnak, fekvő formátumban, bemutatkozással. Bátran lehet jelentkezni, hiszen a Vörösmarty Színház nemcsak egy-két, hanem mintegy 30 szerepre keres tehetséges énekest, táncost. Bővebb információ, regisztráció: www.vorosmartyszinhaz.hu/casting