Ma Hilda névnap van.
2026. 09. 03., csütörtök
Székesfehérvár most: 16°C, erős felhőzet

Új arcok, nagy bemutatók és fehérvári történetek – elindult a Vörösmarty Színház új évada

Évadnyitó társulati üléssel kezdődött szeptember 1-jén a Vörösmarty Színház 2026/2027-es szezonja. Dolhai Attila igazgató az elmúlt hónapok eredményei mellett az új évad terveiről, a társulathoz érkező művészekről és munkatársakról, valamint a színházi szakma előtt álló kihívásokról is beszélt. Az eseményen dr. Cser-Palkovics András polgármester is köszöntötte a társulatot.

Mozgalmas időszakot tudhat maga mögött a székesfehérvári teátrum. Dolhai Attila az évadnyitón megköszönte a társulat előző évadban végzett munkáját, külön kitérve a rendkívül intenzív nyári hónapokra. Dr. Cser-Palkovics András szintén köszönetet mondott mindazoknak, akik a nyár folyamán a színházhoz vagy a város kulturális és közösségi rendezvényeihez kapcsolódó feladatokban vettek részt.

A polgármester arról is beszámolt, hogy kedvezően alakul az új évadra szóló bérletek értékesítése, és reményei szerint a következő hetekben tovább emelkedik majd a bérletes nézők száma.

A színház jövője és finanszírozása is szóba került

Az évadnyitó egyik hangsúlyos témája a színházi szakma finanszírozása és szabályozása volt. Dr. Cser-Palkovics András kitért a Magyar Színházi Társaság évadnyitóján felvetett új előadóművészeti törvény kérdésére is. Mint elmondta, a fenntartó önkormányzatot egyelőre sem a szaktárca, sem a szakmai szervezetek nem keresték meg egyeztetés céljából.

Amennyiben erre sor kerül, a város a színház vezetésével, szükség esetén pedig akár a teljes társulattal is szeretne egyeztetni, hogy a fenntartói álláspont kialakításakor az intézményben dolgozók véleménye is megjelenhessen.

A polgármester hangsúlyozta: Székesfehérvárnak érvényes megállapodása van az állammal a Vörösmarty Színház fenntartásáról, amely a következő évekre meghatározza az állami finanszírozást. A város ehhez igazítja saját támogatását, így pénzügyi szempontból biztosítottnak látja a teátrum működését.

Dolhai Attila a Magyar Színházi Társaság évadnyitójának szakmai tapasztalatairól is beszélt. Tájékoztatása szerint mintegy kétszáz művész, alkotó és háttérdolgozó vett részt azoknak a munkacsoportoknak a munkájában, amelyek közel ötszáz pontból álló javaslatcsomagban foglalták össze a színházi szakma problémáit és lehetséges fejlesztési irányait.

A felvetések között kiemelt helyet kapott a bérek rendezése, az utánpótlás biztosítása, a technikai és háttérszakmák megbecsülése, valamint a szakma és a döntéshozók közötti folyamatos párbeszéd. Dolhai Attila szerint komoly problémát jelent, hogy a háttérszakmákban dolgozó fiatalok közül sokan néhány év tapasztalatszerzés után elhagyják a pályát. Emiatt egyre nehezebb továbbadni azt a szakmai tudást, amely több generáción keresztül halmozódott fel. Az igazgató nélkülözhetetlennek nevezte a bérek érdemi rendezését, ugyanakkor jelezte: egy ilyen léptékű változás nem történhet meg egyik napról a másikra.

A Vörösmarty Színházban egy öttagú Etikai Bizottság felállítását is tervezik. Az új testület működésének részleteit a következő hetekben dolgozzák ki, alapját pedig a Magyar Színházi Társaság Etikai Kódexe adja majd.

Új művészek érkeznek a társulathoz

A társulati ülésen egyperces néma csenddel emlékeztek meg a nyáron elhunyt Jászai György színpadmesterről, akinek elvesztése emberileg és szakmailag is nagy veszteség a színház közössége számára.

Szeptember 1-jétől a díszítőtár új vezetési struktúrában dolgozik: Bakos János színpadmesterként, Dénes Ferenc színpadmester-helyettesként, Török Martin pedig tárvezetőként folytatja munkáját.

Három új művésszel is bővül a társulat. A 2026/2027-es évadtól Borovics Anna, Haraszti Elvira és Gréczy Balázs csatlakozik a Vörösmarty Színházhoz.

Az évad során nyolc egyetemista tölti szakmai gyakorlatát az intézményben: Babinszki Virág, Gulyás Ádám, Horváth Gábriel, Kerekes Márton, Seres Alexandra, Sipos Balázs Gyula, Nagy Bence és Varga Szabolcs.

Vörösmarty-dráma nyitja a nagyszínpadi bemutatók sorát

Az új évad műsortervének összeállításakor fontos szempont volt a zenés és prózai produkciók egyensúlya. A színház emellett azokat a nézőket is szeretné megszólítani, akik az elmúlt időszakban eltávolodtak az intézménytől.

A Nagyszínpad következő premierje Vörösmarty Mihály–Spiró György Czillei és a Hunyadiak című történelmi drámája lesz, Rusznyák Gábor rendezésében. A szeptember 25-re tervezett bemutató Dolhai Attila számára különösen fontos vállalás: első igazgatói évadában szeretné, hogy a Vörösmarty nevét viselő színházban a névadó szerző egyik műve is színpadra kerüljön.

Az évad további nagyszínpadi produkciói között szerepel a Diótörő és Egérkirály című családi musical Angyal Márta rendezésében, valamint Georges Feydeau Bolha a fülbe című bohózata, amelyet Szőcs Artur állít színpadra.

Az évad végén érkezik a West Side Story, Dolhai Attila rendezésében. A musical szereposztását egyelőre nem hozták nyilvánosságra, mivel annak jóváhagyása még folyamatban van a külföldi jogtulajdonosok részéről. A produkcióhoz kapcsolódva a Vörösmarty Színház újabb együttműködést tervez az Alba Regia Szimfonikus Zenekarral.

Októbertől kerül műsorra a Nagyszínpadon A miniszter félrelép is, Mohácsi János rendezésében. A produkció előbemutatóját júliusban tartották nagy sikerrel.

Ibsentől a Gengszter nagyiig

A kisebb játszóhelyeken ugyancsak változatos repertoár várja a közönséget. A Kozák András Stúdióban Ibsen Solness építőmester című drámáját Bagó Bertalan, Mary Orr Mindent Éváról című művét Botos Bálint, Németh Ákos Webáruház című darabját pedig Horváth Mózes rendezi.

A Pelikán Fészek elsősorban a fiatalabb közönséget várja. Itt lesz látható Kozáry Ferenc A kis hercegnő című előadása, valamint David Walliams Gengszter nagyi című történetének színpadi változata Ferenczy-Nagy Boglárka rendezésében.

Jótékonysági estekkel segítenék a bajba került színházi dolgozókat

Az új évad nemcsak bemutatókat, hanem új kezdeményezéseket is hoz. Dolhai Attila már az előző szezon évadzáró társulati ülésén bejelentette, hogy jótékonysági programsorozatot szeretnének indítani.

Az első ARTeátrum estet októberben rendezik meg. Az egyszeri, különleges színházi eseményekre támogatói jegyeket lehet majd vásárolni, a bevételből pedig olyan színházi dolgozókat szeretnének segíteni, akik váratlanul nehéz szociális vagy élethelyzetbe kerülnek.

Székesfehérvár történeteiből születhetnek új színdarabok

Az évadnyitó egyik újdonságaként Dolhai Attila bejelentette a Fehérvári történetek című kétfordulós drámapályázatot is. A Vörösmarty Színház ezzel új magyar színpadi művek megszületését szeretné ösztönözni.

A pályázatra műfaji megkötés nélkül várnak olyan történeteket, amelyek Székesfehérvár múltjából vagy jelenéből, kulturális hagyományaiból, a városhoz kötődő élményekből vagy a helyi identitásból merítenek.

Az első fordulóban szinopszissal és két kidolgozott jelenettel lehet jelentkezni. A legjobb pályaművek szerzői pénzdíjban részesülnek, a győztes alkotást pedig a Vörösmarty Színház színpadra is állítja.

A társulati ülés végén Dolhai Attila tartalmas, felfedezésekkel teli évadot kívánt a színház közösségének. A most kezdődő hónapok pedig valóban sok újdonságot ígérnek: új társulati tagok, klasszikus és kortárs darabok, nagyszabású zenés produkciók, jótékonysági program és egy kifejezetten Székesfehérvár történeteire építő drámapályázat is része lesz a Vörösmarty Színház 2026/2027-es évadának.

Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.