Ma Aurél névnap van.
2025. 10. 05., vasárnap
Székesfehérvár most: 9°C, borús égbolt

Új képzési csomag a magyar KKV szektornak

A Videoton Holding Zrt. és a Pannonjob Kft. szakemberei és trénerei sok éves tapasztalataikra építve olyan képzési programokat állítottak össze, amelynek fókuszában a gyakorlati szemlélet és a minél hatékonyabb tudástranszfer áll. Az októberben induló képzési programok a magyar kis- és középvállalkozóknak szólnak, amelyek a vezető személyes fejlődésén keresztül a szervezet fejlesztését is magában foglalják. A 6 hónapos képzést Székesfehérváron a Videoton Holding Továbbképző Központjában tartják majd.

„A felmérések azt bizonyítják, hogy a magyar kkv szektor harmadannyit költ képzésre, mint a környező országok vállalkozói, emiatt a beáramló tudás is harmada a nemzetközi versenytársakénak. Pedig ma már nem egymással versenyeznek a magyar vállalkozások, hanem a világ más táján fellelhető, hasonló profilú vállalkozásokkal kell felvenniük a harcot. Ha a vállalkozás vezetője erre nem készül fel, a vállalkozását sem tudja felkészültté tenni.” – tudtuk meg Somorjai Barbara PR és Marketing főmunkatárstól. A Videoton és a Pannonjob egy olyan új képzési programot dolgozott ki vállalkozóknak, illetve vezetőknek, akik nem közgazdászok de szeretnének menedzsmenttudásra és a szükséges háttérismeretekre szert tenni. Akik vezetőként szeretnének más vállalkozóktól tanulni, kapcsolatokat építeni, illetve azoknak akik vállalkozásuknak fejlesztését saját erőforrásból oldják meg, s ehhez mentorálásra van szüksége. A program olyan fejlesztési folyamatot kínál, amelynek során a résztvevők saját személyes fejlődésén túl a vállalkozás/vállalat is folyamatosan fejlődik, mivel a képzés keretében az ismeretek gyakorlati adaptációja azonnal megtörténik. A résztvevő miközben fejleszti személyes kompetenciáit, segítséget és visszajelzést kap működésének fejlesztéséhez és új üzleti kapcsolatokra tehet szert. Egy vállalkozás számára 6 hónapos fejlesztési folyamat milliós nagyságrendű tételt jelentene, ám ebben az esetben ez az összeg a vállalkozó zsebében marad, sőt a fejlesztések eredményeként gazdaságilag is hatékonyabban működik a vállalkozás, és kiegyensúlyozottabb a vállalkozó. A képzésben érintett témakörök: – Mikro- és makrogazdaságtan, pénzügyi, jogi- és EU ismeretek, pályázatírás- Projektmenedzsment, vállalatirányítás, IT – Emberi erőforrás gazdálkodás, szervezetfejlesztés, teljesítménymenedzsment – Marketing és szolgáltatásmenedzsment, minőségügy, értékesítés, személyes PR – Etika, illemtan – Tárgyalástechnika, kommunikációs készségfejlesztés, prezentációs készségfejlesztés – Konfliktuskezelés és érdekegyeztetés, változáskezelés – Interkulturális kommunikáció – Idegen nyelvi képzés Alkalmazott módszertani eszközök: – személyiségtesztek, kérdőívek (attitűd, kompetenciák feltérképezése, erős és gyenge pontok elmérése) – tréneri prezentáció, szakmai előadások – páros gyakorlatok, kis- és nagycsoportos megbeszélések, helyzetgyakorlatok (egyéni és csoportos visszajelzés) – adaptációs gyakorlatok (ismeretek saját vállalkozásra alkalmazása, mentori támogatással) A Videoton és Pannonjob által kidolgozott új képzések kiterjednek a HR szakmai továbbképzésre, a vállalkozói képzésekre, a vezetésfejlesztési programra és a szolgáltatóipari képzésekre egyaránt. A képzések a szakképzési hozzájárulás terhére elszámolhatóak!

Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.