Ma Imre névnap van.
2026. 11. 05., csütörtök
Székesfehérvár most: 11°C, tiszta égbolt

Új tulajdonost keresnek a Videoton FC Fehérvárnak – november 27-ig várják az ajánlatokat

Ismét meghirdette a Videoton FC Fehérvárt működtető gazdasági társaság üzletrészét Székesfehérvár Önkormányzata. Az új pályázati felhívás már elérhető, a leendő befektetőknek pedig november 27-én 16 óráig van lehetőségük benyújtani ajánlatukat. A város célja továbbra is az, hogy a klub hosszú távú működését egy megfelelő szakmai és pénzügyi háttérrel rendelkező új tulajdonos biztosítsa.

Újabb lehetőség nyílt arra, hogy gazdára találjon a Videoton FC Fehérvárt működtető társaság. Székesfehérvár Önkormányzata november 4-én tette közzé az új pályázati kiírást, miután a korábbi értékesítési kísérletek nem vezettek eredményre.

A város 2025 júniusában vásárolta meg a klubot működtető kft-t, mert az akkori helyzetben ez jelentette az egyetlen lehetőséget a Videoton fennmaradásának biztosítására. Az önkormányzat azonban már a tulajdonszerzéskor egyértelművé tette, hogy a felnőtt profi labdarúgócsapat működését hosszú távon nem kívánja és nem is tudja közpénzből finanszírozni. Éppen ezért kezdettől fogva az volt a cél, hogy mielőbb olyan új tulajdonos érkezzen, aki szakmai és gazdasági szempontból is megfelelő hátteret tud biztosítani a klub számára.

A legutóbbi értékesítési eljárás szeptember végén zárult eredménytelenül, miután a brit–olasz tulajdonosjelölt nem tudta megszerezni és bemutatni a vásárláshoz szükséges bankgaranciát. Ezt követően a székesfehérvári közgyűlés október 16-i ülésén döntött egy újabb pályázat meghirdetéséről.

Azóta elkészült a végleges dokumentáció, amelyet a közgyűlés által létrehozott munkacsoport, a társaság felügyelőbizottsága, valamint a Pénzügyi, Költségvetési és Jogi Bizottság is jóváhagyott.

Nemcsak a vételár számít, a klub jövőjére is tervet kell készíteni

A mostani pályázat a „FEHÉRVÁR F. C.” Sportszolgáltató és Kereskedelmi Kft. üzletrészének értékesítésére vonatkozik. Az érdeklődők magyar vagy angol nyelven nyújthatják be ajánlatukat, legkésőbb 2026. november 27-én, pénteken 16 óráig.

A pályázóknak nem elegendő pusztán vételárat megjelölniük. Ajánlatukban részletesen be kell mutatniuk a klub jövőjére vonatkozó elképzeléseiket is. Ki kell térniük többek között a sport- és szakmai stratégiára, a gazdasági és működési modellre, az utánpótlás-nevelésre, valamint arra, hogyan kívánják ápolni a kapcsolatot a szurkolókkal és a helyi közösséggel.

A kiírás alapján csak azok az ajánlatok tekinthetők érvényesnek, amelyek megfelelnek valamennyi előírt feltételnek, és az üzletrész értékével arányos vételárat tartalmaznak. Az érvényes pályázatok közül a legmagasabb vételárat kínáló ajánlattevő nyer. Az önkormányzat az ajánlatokat a megajánlott vételár alapján rangsorolja.

Akár az év végéig megszülethet a döntés

A november 27-i határidő lejártát követően a közgyűlésnek legfeljebb 30 naptári napja lesz az ajánlatok elbírálására. A nyertessel az eredményhirdetést követő 30 napon belül kell megkötni az üzletrész-adásvételi szerződést.

Arra az esetre is tartalmaz rendelkezést a kiírás, ha az első helyezettel valamilyen okból nem sikerül határidőben megállapodni. Ilyenkor az önkormányzat jogosult a második helyen végzett pályázóval szerződést kötni, további 15 naptári napon belül.

A városvezetés szándéka szerint az értékesítés után sem szűnne meg az önkormányzat és a klub közötti együttműködés. Székesfehérvár továbbra is konstruktív partnerként kíván részt venni egy olyan fenntartható klubmodell kialakításában, amely hosszú távon biztosíthatja a fehérvári labdarúgás fejlődését, valamint az utánpótlás-nevelés stabil működését.

A teljes pályázati felhívás és a kapcsolódó dokumentáció a székesfehérvári önkormányzat honlapján érhető el.

Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.