Ma Mihály, Gabriella névnap van.
2025. 09. 30., kedd
Székesfehérvár most: 8°C, erős felhőzet

Újabb BKV-tanulmányok miatt tenne feljelentést a Fidesz

„Újabb BKV-tanulmányok miatt tesz várhatóan feljelentést a fővárosi Fidesz.” – közölte Papcsák Ferenc képviselő keddi, budapesti sajtótájékoztatóján. Papcsák Ferenc, aki egyben a BKV ügyeit vizsgáló eseti bizottság tagja is, újságírók előtt bemutatott három tanulmányt, amelyet a főváros vezetése rendelt meg és a BKV fizetett ki, mint mondta, „botrányos” áron. A megvalósíthatósági tanulmányok 244, 86 és 67 millió forintba kerültek, és a képviselő szerint annyira semmitmondók, hogy aligha lehetett rájuk szükség.

Arra hívta fel a figyelmet, hogy az egyik tanulmány minden egyes betűje 5 ezer forintba került, egy oldala pedig több mint 1,1 millió forintba. E tanulmány a budai fonódó villamosközlekedés megvalósíthatóságáról készült. Közölte, most a megrendelt tanulmányok alapjául szolgáló szerződéseket kérték meg a főváros vezetésétől, és azok ismeretében döntenek a feljelentés megtételéről. Papcsák Ferenc elmondta, a „döbbenetesen” drága tanulmányokra úgy derült fény, hogy bekérték a főváros vezetése által 2007-ben és 2008-ban megrendelt megvalósíthatósági tanulmányok jegyzékét, és a három most bemutatott dokumentumot ezek közül választották ki. Hangsúlyozta, hogy az említett három tanulmány árából nyolc új autóbuszt vásárolhattak volna. Felvetette, hol van ilyenkor, és miért nem emelte fel a szavát Keller László korábbi közpénzügyi államtitkár vagy a „lélegeztetőgépekért aggódó” Lendvai Ildikó (MSZP)? Az ellenzéki képviselő szerint „nem kérdés” a főpolgármester felelőssége az említett és a hasonló ügyekben, amikor a városvezetés rendelt meg tanulmányokat. Mint mondta, Demszky Gábor (SZDSZ) a város vezetőjeként felelős azért, ami az önkormányzat cégeinél történik. Papcsák Ferenc szerint egyre valószínűtlenebb, hogy a BKV korábbi vezetői „magányos elkövetőkként” készíttettek tanulmányokat. Úgy látja, hogy a történtekért már nem csak a fővárosi tulajdonú közlekedési cég vezetői hibáztathatók. A BKV-vizsgálóbizottság szerdán tartja következő ülését, amelyen Tóthfalusi György volt igazgatósági elnököt és a közlekedési tanácsnoki posztról nemrég lemondott Lakos Imrét (SZDSZ) hallgatják meg.

Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.