Ma Ivó névnap van.
2026. 05. 19., kedd
Székesfehérvár most: 21°C, szórványos felhőzet

Újabb járási mentőcsoportokra számíthatunk veszélyhelyzetekben

Normal 0 21 false false false HU X-NONE X-NONE A korábbiakhoz hasonlóan Székesfehérvár és Sárbogárd Járás Önkéntes Mentőcsoportjai is közös gyakorlaton vettek részt március 29-én, Seregélyes, Elza-majorban, ahol a rendszerbeállításukra és a nemzeti minősítésükre került sor.

A megnyitó során Magosi Lajos tűzoltó ezredes, a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója kihangsúlyozta, hogy az önkéntes feladatvállalás nem egyenlő a másodosztályú munkával. Szükséghelyzetben nélkülözhetetlen a segítségük, hiszen a hivatásos erők létszáma véges. A gyakorlat feladatait Vén Norbert tűzoltó alezredes, a gyakorlat parancsnoka ismertette, miután a tagok ünnepélyes körülmények között esküt tettek. A megmérettetésen két külön helyszínen is bizonyítania kellett a mentőcsoportoknak. A feltételezés értelmében rövid idő alatt jelentős mennyiségű eső, továbbá orkánerejű szél okozott jelentős károkat Seregélyesen. A viharos szél megrongált egy épületet, a tetőszerkezet elemei közvetlen veszélyt jelentettek a környezetre. Az épületben többen bent rekedtek, akiknek a felkutatása, kimentése és helyszíni egészségügyi ellátása szintén feladatot rótt a mentést végzőkre. A településen található horgásztó vízszintje rendkívül gyorsan emelkedett, ezért úgynevezett villámárvíztől kellett megvédeni a part közelében lévő ingatlanokat. A katasztrófavédelmi műveletek idejére ideiglenes bázist állítottak fel a település vonzáskörzetéhez tartozó Elza-major területén. Innen irányították a mentési feladatokat, illetve biztosították a technikai eszközöket és az állomány pihentetését. A záró rendezvényen a szervezet igazgatója megköszönte a magas szakmai színvonalon végrehajtott munkát, továbbá kiemelte a gyorsaságot, hiszen valós veszélyhelyzetben az időtényező rendkívüli jelentőségű. A járásokhoz igazodó megyei mentőcsoportok létszáma tovább növekedett, amely egyet jelent az állampolgárok biztonságának szavatolásával.

Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.