Ma Ferenc névnap van.
2025. 10. 04., szombat
Székesfehérvár most: 14°C, tiszta égbolt

Ulf Weinstock: „Minden meccsben benne van a Sofron-gól”

Különleges teljesítménnyel rukkolt elő vasárnap fiatal csatárunk, Sofron István, hiszen mesterhármasig jutott. Az immáron öt gólos szélsõt és edzőjét e nem mindennapi történésről kérdeztük. – A Zágráb elleni mérkõzést követõen nem meglepő módon jó hangulat uralkodott a Sapa Fehérvár AV19 öltözőjében. Az est hőse, Sofron István éppen jól megérdemelt pizzáját falatozta, Ulf Weinstock pedig a korábbiaknál lényegesen kevésbé gondterhelten tartott irodája felé, amikor rövid értékelésre kértük őket.

„A három vereség után már nagyon kellett ez a két pont. Külön öröm, hogy hazai pályán, csodálatos közönségünk elõtt szereztük meg. Tudtuk, hogy ki kell szolgáljuk a szurkolókat, azt hiszem, ma este ez végre sikerült is” – értékelt szerényen „Sofi”. Egy mesterhármas semmilyen ligában nem szokványos teljesítmény, egy fiatal játékos számára pedig minden bizonnyal még különlegesebb. „Ami azt illeti, nem is emlékszem, felnõtt mezõnyben szereztem-e már három találatot egy mérkõzésen. Talán még néhány éve egy magyar bajnoki döntõben. Nagy álmom volt, hogy az EBEL-ben is összejöjjön, és nem is hittem volna, hogy ennyire fiatalon ez sikerülni fog. Sokat köszönhetek a csapattársaimnak, akiktõl remek átadásokat kaptam.” Mindhárom gól igen szépre sikerült, és – nem mellékesen – nagyon fontosra. „Igen, mindegyiknek megvolt a maga jelentõsége. Az elsõ gól nyugtatólag hatott rögtön az elején, a harmadikkal pedig elléptünk, szóval más-más miatt, de megvolt a maguk jelentõsége.” A korábbi fordulókban is akadt számos gólhelyzete szélsõnknek, akárcsak vasárnap. Ulf Weinstock edzõ sem maradt adós a dicsérettel. „Sofiban minden megvan, ami egy modern jégkorongjátékost kell, hogy jellemezzen. Dinamikus, technikás és minden egyes cserében belead apait-anyait, valamint nem idegen tõle a testjáték sem. Az elõzõ meccseken is gólt sõt gólokat szerezhetett volna, akkor nem volt mellette a szerencse. Meggyõzõdésem, hogy minden találkozónkon benne lehet a levegõben egy Sofron-gól.” A csapat végre megszerezte elsõ pontjait, adódik a kérdés, hogy vajon sikerül-e állandósítani a formát? „Már az emléktornán éreztem, hogy jó lesz a csapat idén. Aztán az elsõ meccseken nem volt szerencsénk, pedig többször közel álltunk a pontszerzéshez. Ma nagy volt a nyomás rajtunk, de jobbak voltunk, remélem, a folytatás is hasonlóan jó lesz” – bizakodott Sofron István. Ulf Weinstock sejtelmes mosollyal csak ennyit mondott: „Ezen dolgozunk”.

Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.