Ma Ivó névnap van.
2026. 05. 19., kedd
Székesfehérvár most: 13°C, szórványos felhőzet

Ünnepi állománygyűlést tartottak

Az államalapítás és államalapító Szent István király emlékére ünnepi állománygyűlést tartott szerdán az MH 43. Nagysándor József Híradó és Vezetéstámogató Ezred. A rendezvényen beszédet mondott és az új kenyeret megáldotta Berta Tibor dandártábornok, katolikus tábori püspök. Nemzeti ünnepünk alkalmából hetvenhárman kaptak elismerést.

Az ezredzászló és az elöljáró ünnepélyes fogadásával kezdődött a Magyar Honvédség 43. Nagysándor József Híradó és Vezetéstámogató Ezred ünnepi állománygyűlése szerdán a laktanyában. Berta Tibor dandártábornok, katolikus tábori püspök ünnepi beszédében az államalapítóról, a Szent Koronáról és az új kenyérről szólt. Mint mondta, mi, itt Székesfehérváron Szent István nyomában járunk, hiszen ez a föld az, ahol államalapítónk élt, és példamutató uralkodásának köszönhetően elhelyzete Magyarországot a világban. Intelmeiben teljesen világossá válik, mit szeretne ő: megőrizni a gondviselésbe vetett hitet, rádöbbenteni a gyermekét arra, hogyan kell vezetni egy országot, hogyan kell tisztelni az előljárókat, hogy folytonosan imádkozni, fohászkodni kell, és követni azokat az erényeket, amelyek a Szentírás hagyományaiból következnek. „A Szent István-i mű azt mutatja: nekünk nem nagyon van más utunk, mint amit ő kijelölt. A kenyér a jövőt szimbolizálja, míg a Szent Korona azt üzeni, hogy van egy olyan örökségünk, amely mindig erőt ad a jelenhez.” E gondolatokkal kért áldást az új kenyérre Berta Tibor kiemelve, hogy mindennap jusson eszünkbe: a jövőnk elsősorban rajtunk múlik, majd megszentelte a kenyeret. Az ünnepi beszédet követően a Székesfehérvár Helyőrség Zenekar műsora következett, majd az állománygyűlésen elismeréseket, emléktárgyakat és kinevezéseket adtak át. Nemzeti ünnepünk, augusztus 20-a alkalmából összesen 73 fő részesült elismerésben. Az eseményen jelen volt dr. Cser-Palkovics András polgármester, dr. Petrin László, a Fejér Megyei Kormányhivatal főigazgatója, Spányi Antal megyés püspök, valamint a rendvédelmi szervek, a fehérvári helyőrségben szolgáló egységek katonai előljárói és a civil szervezetek képviselői.

Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.