Megújul a Szent Sebestyén Vértanú Plébánia környezete. Vargha Tamás önkormányzati képviselő ugyanis bejárást tartott a templom előtti parknál, hogy a helyi plébánossal, Nyárai-Horváth Istvánnal és az illetékes szakemberekkel együtt feltérképezzék a területet.
A tervek szerint ugyanis térkővel borítanák be a Szent Sebestyén Vértanú Plébánia előtti teret, a parkot pedig részlegesen rehabilitálnák: pótolni akarják a hiányzó szegélyköveket és a bokrokat, a (templomból kijőve) bal oldali járda pedig felújításra szorul egészen a tér végéig. A munkálatokat Vargha Tamás ezévi képviselői keretéből valósítják meg: a képviselő idén (az előírásoknak megfelelően, s képviselő társaihoz hasonlatosan) 20 millió forintot használhat fel „ilyen célokra”, s ő nem is habozik a köz javát szolgálni: néhány nappal ezelőtt bejárása volt a Fecskeparton, ahol jelenleg két parkolórész található, s az egyik részét még 2008-ban térkővel leburkoltatja (a másikat jövőre), és sorra kerül a Sár utcánál, a rendelőintézet mögötti garázssor előtt futó út megépítése is. És, hogy teljes legyen a kép, az idén megvalósult és jelenleg futó munkálatokról egy kis összesítés: Elkészült 2008-ban: – a Felsővárosi Közösségi Ház előtti növények telepítése és a füvesítés – a Rigó u. 53. előtt a gyalogbejáró térkövezése – a Fecskeparti ABC előtti parkolóban a szegélykövezés pótlása – a Szent Vendel Emlékhelyen évelő növények telepítése (októberben még folytatódik) – a Móri u 22. előtti útsüllyedésből a víz elvezetése – az Irányi Dániel utcában a parkolók felfestése, a járdán az autók felállását akadályozó babák telepítése – a Rigó u 55-67. előtt vízelvezetés javítása 2008 ban elkészül, munkaterület átadva – a Fecskeparti ABC előtt középszigetes gyalogátkelőhely építése – a Szent Sebestyén templom előtt térkövezés, szegélykő pótlás – a Havranek utcai járda építése a park végétől a templomig – a Fecskeparti temető előtti parkoló és kút körül térkövezés – a Sár utcai garázsok előtti út aszfaltozása és vízelvezetés Tervezés megrendelése: – a Móri út járdájának felújítása – a Rigó u. – Gerle u. sarkán parkoló építése Faültetés és füvesítés ősszel: – Malom u. 55. – Rigó utcai játszótér – Gerle u 3. A Fecskeparti ABC mögötti játszótér teljes felújítása közbeszerzés alatt van.