Ma Ivó névnap van.
2026. 05. 19., kedd
Székesfehérvár most: 20°C, borús égbolt

Vasárnap tartják az Uniós Fejlesztések Nyílt Napját

Normal 0 21 false false false HU X-NONE X-NONE Harmadik alkalommal rendezik meg vasárnap az „Uniós Fejlesztések Nyílt Napja” című programot, melyet 2013-ban indítottak útjára. Székesfehérváron idegenvezetők közreműködésével ismerkedhetnek az érdeklődők a Hiemer-házzal és a felújított Fő utcával.

A nyílt nap egy országos kezdeményezés, melynek keretében az Európai Unió támogatásával megvalósult több ezer fejlesztés közül a legizgalmasabbakat mutatják be a nagyközönségnek. Márciusban minden hétvégén ötvennél is több helyszínen várják az érdeklődőket.
A kezdeményezéshez Székesfehérvár is csatlakozott. 2014. március 9-én, vasárnap négy alkalommal ingyenesen, idegenvezetéssel tekinthetik meg a vendégek a Hiemer-Font-Caraffa épülettömb III. ütemét, illetve a felújított és tavaly átadott Fő utcát. A programot 10.00 órakor dr. Cser-Palkovics András polgármester nyitja meg a Juhász Gyula köz és a Fő utca sarkán, ahonnan további vezetések indulnak 12.00, 14.00, illetve 16.00 órakor. Kedvezőtlen időjárás esetén a megnyitót a Hiemer-házban tartják.

A fejlesztéseken kívül az érdeklődők megnézhetik a Szent Korona hiteles másolatát is. Az ereklye a 2013-as Szent István Emlékévben, a Királyi Napokra érkezett Székesfehérvárra. Közadakozás segítségével a város megvásárolta a koronát, melyet a Városháza Dísztermében lehet megtekinteni.

Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.