Ma Ágnes névnap van.
2025. 12. 28., vasárnap
Székesfehérvár most: 3°C, tiszta égbolt

Véleményezze a fehérvári közösségi közlekedés hálózatbővítésének terveit!

Elérhetőek a városi honlapon a helyi közösségi közlekedés hálózatbővítésének tervei. Ezúttal elsősorban Alsóvárost, Maroshegyet és Fecskepartot érinti a kedvező változás. Az utazástervezőben már tesztelhető a 2025 januárjától bevezetésre tervezett menetrend. Szeptember végéig várják a véleményeket a szakemberek.

Az áprilisban, majd szeptembertől bevezetett módosításokat követően 2025 januárjától újabb hálózatbővítést tervez Székesfehérvár Önkormányzata a helyi közösségi közlekedésben. A szakemberek előkészítették a változásokat bemutató tájékoztatót és térképet. A közlekedők szeptember végéig a városi honlapon keresztül ismerhetik meg részletesen és véleményezhetik az új menetrendet. Ahogy korábban, úgy most is rendelkezésre áll egy utazástervező alkalmazás, ahol leolvashatók a tervezett indulási idők, és amin keresztül jelezhetőek az észrevételek.

Ezúttal elsősorban Alsóvárost, Maroshegyet és Fecskepartot – illetve az innen induló járatokat – érintik a változások. Fontos előrelépés, hogy ezzel a külső városrészekből – Öreghegy, Köfém ltp., Ráchegy, Fecskepart-Móri út környéke, Feketehegy, Maroshegy – a reggeli csúcsidőszakban 15-20 percenként járnak majd a buszok. A tervezett módosítások éves szinten plusz 70.000 kilométer menetteljesítményt jelentenek, amelynek több mint 80 millió forintos költségét a város önkormányzata vállalja fel.

A cél továbbra is az, hogy átszállás nélkül minden városrészből megközelíthető legyen a városközpont, a vasútállomás és a kórház, illetve a munkába járást is szeretnék még jobban segíteni. Kitérnek a párhuzamosságok kiküszöbölésére, és hogy a nagy kiterjedésű Maroshegy városrészben is sikerüljön még több belső területet bekapcsolni a közösségi közlekedésbe. Fontos változás, hogy egyes, kihasználatlan körjárati útvonalak változnak (pl. 33, 34 járat), míg más területeken a járatok egy része (pl. 11, 12 járat) ún. hurokútvonalon közlekedik majd, jobban kiszolgálva az ott élőket és oda dolgozni járókat.

A teljes tervezet térképpel, az össze járatot érintő szöveges leírásokkal és az útvonaltervezővel elérhető a szekesfehervar.hu/halozatbovites2025 linken.

Kérjük, ismerje meg és véleményezze a buszhálózat bővítésének terveit, ezzel is segítve a szakemberek munkáját és a lehető legjobb megoldások megtalálását!

Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.