Normal 0 21 false false false HU X-NONE X-NONE Az Újpest magabiztos hazai legyőzése után joggal reménykedhettek a Videoton labdarúgó csapatának szurkolói, hogy mélyrepülésben lévő kedvenceik végre felfelé veszik az irányt a bajnoki tabellán. Nos, egy hét kellett a kijózanodáshoz. A címvédő nagyon gyenge produkcióval simán kikapott 2-0 -ra a sereghajtó Békéscsaba otthonában.
A viharsarkiak 10 és fél év után (!) nyertek saját közönségük előtt NB I -es mérkőzést, miközben a Vidi az utóbbi 8 idegenbeli bajnokijából mindössze egyet tudott megnyerni, s pontot is összesen csak négyet sikerült összekapirgálnia. A Vasas pontot szerzett Szombathelyen, így ismét kieső helyen áll az aranyérmes.Valami nagyon nincs rendben a Vidivel. Az, hogy a csapat mélyrepülésben van, az világos, az azonban nem, hogy egy olyan produkció után, amit egy hete az Újpest ellen kikettek a gyepre, miként lehet újra egy osztálynyival gyengébb teljesítményt nyújtania ugyanannak a tízegynéhány játékosnak? Abszolút olyan érzése van az embernek, mintha ezek a fiúk a bolondját járatnák mindenkivel. Amikor már mindenkii lemondóan legyint velük kapcsolatban, amikor már szinte senki nem hisz bennük, akkor egyszercsak úgy fociznak, úgy hajtanak, ahogy a tavalyi, a bajnoki címmel végződött idényben sem sokszor.Aztán, mint akik jól végezték dolgukat, ismét NB II-es üzemmódba kapcsolnak és simán kikapnak attól a Békéscsabától, amely annyira kilóg – lefelé – ebből mezőnyből, hogy jobban nem is lehetne, s amely több mint egy évtizeden nem tudott otthon első osztályú bajnokit nyerni!Megfejthetetlen a fehérvári gárda idei produkciója. Már lassan nem is érdemes boncolgatni, találgatni, mert mindenre van cáfolat pro és kontra, s mindenkinek van részigazsága abban amit általánosságban vélekedik a csapatról. Egy biztos: ez a csapat továbbra is az egyik – ha nem a legjobb – játékosállománnyal rendelkezik Magyarországon, s egyszerűen elfogadhatatlan, hogy 10 bajnoki meccsből mindössze hármat tudott megnyerni 7 elveszített ellenében. Ez méltatlan egy bajnoki címvédőhöz, bárki bármiképpen is próbálja festeni a történteket!Rendben van, hogy kell egy jó befejező csatár, s az is, hogy kell végre egy kinevezett, jó, a játékosokat is kezelni tudó vezetőedző, ám ezek nélkül is a mostani 9 pont helyett minimum a duplájánál (nagyon mimimum!) kellene tartani! Nem elfogadható a magyarázkodás, a „még idő kell”, a „nem jól edzették 2 hónapig a csapatot” és hasonló, lejárt lemezű kifogások! Ezek a srácok tudnak focizni, tudnak simán győzni bárki ellen, ha akarnak, ha koncentrálnak, ha küzdenek, mennek előre, ahogy az Újpest ellen tették. A lényeg: HA AKARNAK! Ez az ami ezen a találkozón kívül lassan egy éve hiányzik a Videoon focijából. Az, hogy végig koncentráljon, küzdjön egy meccset, hogy helyzeteket dolgozzon ki, amikből gólokat is szerez. Az ALAP AZ AKARAT! És az alap nincs a helyén. Ez a baj, ez az ami nem tolerálható. A tessék-lássék módon, „takarék üzemmódban” való focizgatás, a „majd csak lesz valami” elven végig alibizett 90 perc, amit most Békéscsabán is bemutattak Gyurcsóék.Irányították a mezőnyfocizgatást, fölényben játszottak, de semmi éle nem volt a játékuknak, igazán nagy helyzetet talán egyet dolgoztak ki, miközben a hazaiak élesen, motiváltan, szerény tudással, de odaadóan rúgták a labdát, s játszották az egyszerű, kontrákra apelláló sablont, ami elég is volt két gólra.A vezetők alkalmatlansága pedig továbbra is egyértelmű, mert az ezerszer kiátkozott és immár másfél hónapja kirúgott Casoni helyére még mindig nem neveztek ki új vezetőedzőt, s nem tudtak egy normális centert sem igazolni, pedig lett volna kiket, de nem kellettek. Többek között a korábbi kétszeres honi gólkirály, az ex-debreceni Coulibaly, aki jött volna, de enm akarták. A játékosok nyilvánvalóan érzik, hogy nincs úr a háznál, hogy bizonytalan a helyzet, s ennek megfelelő a hozzáállásuk is.Most jön a Puskás Akadémia, majd a Honvéd elleni két hazai meccs. Két olyan derbi amit muszáj megnyerni, hogy az élmezőnyt ne tévessze szem elől a gárda, s ne álljon kieső helyen bajnok létére. A PAFC elleni összesapás szombaton (október 3) 18 órakor kezdődik a Sóstón. Ha egy kicsit is kapizsgálják a feladatukat a vezetők, akkor ezekre az összecsapásokra már kinevezett vezetőedzővel és fejben rendezett játékosokkal készül fel a piros-kék alakulat. A csodában hinni már nem érdemes, mert nem jön a Mikulás pontokkal teli puttonnyal, csak azért mert hiszünk benne. Ezt már úgy 8-10 éves kor környékén minden gyerek tudja…