Ma Erzsébet névnap van.
2026. 05. 18., hétfő
Székesfehérvár most: 19°C, erős felhőzet

Virágos Székesfehérvár

Már tizenkettő éve támogatja Székesfehérvár Önkormányzata és Székesfehérvár Városgondnoksága a fehérváriak parkosítási törekvéseit a Virágos Székesfehérvár növényültetési pályázattal. A 2022-ben kiosztásra kerülő virágokra október 5-én, keddtől egészen október 20-ig lehet pályázni.

Tavaly ősszel több mint hétezer pályázat érkezett a Virágos Székesfehérvár programra és tavasszal mintegy 200 ezer tő növényt osztott ki a fehérváriaknak a Városgondnokság.

2011-ben még mindössze 139 jelentkezője volt a virágosítási pályázatnak. A kezdeményezés sikerét pedig mi sem bizonyítja jobban minthogy, évről-évre gyors ütemben növekszik a résztvevők száma. Az intézmények és társasházak mellett idén is pályázhatnak a családi házban lakók, valamint az erkélyeket, ablakokat szépíteni vágyók. Újdonság, hogy a Városgondnokság munkatársai ebben az évben két olyan csomagot is összeállítottak, amibe csak muskátlikat válogattak össze.

A Virágos Székesfehérvár pályázatot 2021. október 5. és 20. között lehet benyújtani a www.varosgondnoksag.hu/viragosfehervar oldalon.

A korábbi években megszokott kategóriák (intézmények, társasházak, családi házak, ablakok-erkélyek) nem változnak, és a növények kiválasztása is egységcsomag alapján történik úgy, mint a tavalyi évben. A csak muskátliból álló csomagot a családi házas pályázók is választhatják, ha szeretnék. A társasházak idén pályázhatnak a kukaketrecek befuttatására vadszőlőre is. Csak székesfehérvári lakosok pályázhatnak! A virágokat pedig közterületre vagy közterületről látszó ablakba kell ültetni!

A pályázati adatlap kitöltése után jövő tavasszal a pályázók a jelentkezéskor megadott e-mail címükre levelet kapnak majd, melyben időpontot foglalhatnak a növények átvételére. A virágokat pedig 2022 májusában a Selyem utcai iparcikk piac területén személyesen vehetik majd át.

Összesen 18 virágfajtából állították össze a kertészek a növénycsomagokat és idén új, várostűrő virágfajták is lesznek. Újdonság, hogy a növényekről készített a Városgondnokság egy olyan katalógust, mely a virágok gondozását könnyítheti meg és segítenek az növénycsomagok kiválasztásában. A jelentkezési lap kitöltése után a választott csomag növényeinek pontos ismertetését szintén megkapják a pályázók.

Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.