Ma Júlia névnap van.
2026. 05. 23., szombat
Székesfehérvár most: 17°C, kevés felhő

Wathay Ferenc vicekapitányra emlékeztek a Prohászka ligetben

A Prohászka ligetben emlékeztek Wathay Ferencre, a várkapitány szobránál a „Megújuló Várkörút, feléledő hősök Wathay Ferenc vicekapitány szellemiségének ápolása, honvédek közösségi színtere a megújuló Várkörúton a Prohászka ligetben” című nyertes pályázat zárásaként. Székesfehérvár egykori vicekapitánya nagy szerepet játszott a vár 1601. szeptember 19-én történt ideiglenes felszabadításában. A megemlékezést a többségében nyugállományú honvéd-tisztekből alakult Wathay Ferenc Bajtársi Egyesület tartotta.

A Wathay Ferenc Bajtársi Egyesület 1989-ben, a rendszerváltás évében alakult. 1989 júniusában, elsősorban a híradó ezred, a Szárazföldi Csapatok Parancsnokságának állományából és a nyugdíjas klub tagjaiból szerveződtek, az alapító létszám 157 fő volt. Zömében aktív állományban lévő hivatásos tisztek, illetve tiszthelyettesek, valamint nyugdíjas, tartalékos tisztek és tiszthelyettesek lettek az egyesület tagjai.A több mint 25 éves egyesület kiemelt feladatának tekinti a megemlékezést az egykori vicekapitányról, akinek önfeláldozó hazafisága mindenki számára követendő példa lehet napjainkban is.
A „Megújuló Várkörút, feléledő hősök – Wathay Ferenc vicekapitány szellemiségének ápolása, honvédek közösségi színtere a megújuló Várkörúton a Prohászka ligetben” című nyertes projekt keretében kiadványt jelentetett meg, történelmi megemlékezést szervezett Wathay Ferenc szobránál, sétát a megújult Várkörúton, illetve előadást a Helyőrségi Klubban.Csütörtökön délután ünnepséget tartottak a Prohászka ligetben található Wathay szobornál, melyet Lux Elek készített 1938-ban. Berdó Gábornyugállományú százados, a Wathay Ferenc Bajtársi Egyesület elnöke kiemelte, hogy egy dicső korszakra és katonára emlékezünk. „A mai Székesfehérvár tiszteli ezeréves múltját, és a jövőbe tekint. Mi, a Wathay Ferenc Bajtársi Egyesület tagjai büszke székesfehérvári polgárokként szeretnénk mindkét folyamat része lenni. Ezért nyújtottunk be Székesfehérvár Önkormányzatához a „Megújuló Várkörút, feléledő hősök Wathay Ferenc vicekapitány szellemiségének ápolása, honvédek közösségi színtere a megújuló Várkörúton a Prohászka ligetben”címmel pályázatot. Székesfehérvár lakott terület az emberi élet hajnalától fogva. Középkori történelme egyidős a magyar államisággal, királyi székhely, királyaink, királynéink megkoronázásának színhelye, világi és szakrális központja hazánknak, uralkodócsaládok temetkezési helye. Székesfehérvár fejlődésének első virágkora az Államalapítástól 1543-ig, a török uralom kezdetéig tartott. Sajnos éppen a 145 éves török megszállás, a szinte folyamatos harci cselekmények, az ostromok és az azokat követő újjáépítések miatt ebből a korszakból maradt fent talán a legkevesebb tárgyi emlékünk. De éppen a soha nem szűnő fegyveres harc, a másfél évszázados megszállás, a várost védő, azt el- és visszafoglalni szándékozók, a városért életüket áldozó katonák, valamint polgári hősök emléke az, mely megmutatja a késői utódoknak Székesfehérvár igazi jelentőségét.” – hangzott el Berdó Gábor beszédében, aki szerint Wathay Ferenc vicekapitány műveltsége és példamutatása minden kor katonájának igazi példaképként szolgálhat.
Az ünnepségen a Hungarikum együttes és Fülöp Zsolt előadása után Székesfehérvár történelmi jelentőségéről Brájer Éva alpolgármester emlékezett meg. „A Várkörút a vár körútja, amely alatt a várárok húzódik. Azért fogalmazom ezt jelen időben, mert az én szívemben ez a várárok most is itt van, még akkor is, ha a mai Várkörút felszíne és a várárok között sok évszázad rétege található meg. Ezek a rétegek különböző történelmi korokat jeleznek, és a városhoz kötődő történelmi eseményeket rögzítik. Ahogy a személyes életünkben is hat ránk a szülők, a nagyszülők és a dédszülők életútja, az ő gondolkodásmódjuk, a szemléletük a világról, ugyanígy van ez a városunk életében is. Éppen ezért volt nemcsak lehetőségünk és kötelességünk, hanem felelősségünk is az, hogy amikor ebben a mai korban újra megújítjuk ezt az utat, akkor lehetőséget adjunk mindazok számára – így a Wathay Ferenc Bajtársi Egyesület számára is -, akiket ambicionált ez a pályázati kiírás. Nagyon fontos, hogy megismertessük a jelenkort a város történelmi múltjával. Ez nemcsak az őseink, hanem a gyermekeink, továbbá a jövő generációja felé is kötelességünk. Izgalmas vállalkozás egy ilyen beruházás keretében olyan kiadványokra, programokra, közösségi együttlétekre pályázatot kiírni, amelyek a város történelmi múltjáról szóltak. Azt gondolom, ez a pályázati kiírás bizonyította sikerességét, hiszen az egyesületen kívül számos civil szervezet pályázott még sikeresen.” – mondta el köszöntőjében Brájer Éva, aki kiemelte: ahogy az elmúlt egy-két hónapban, úgy a jövőben is nagyon sok kulturális program, közösségi rendezvény segíti azt, hogy az itt élők megismerhessék azt a helyet, ahol élhetünk.Az ünnepség végén koszorút helyezett el az egykori várfal tövében álló szobor talapzatára a Wathay Ferenc Bajtársi Egyesület és Wathay Ferenc leszármazottainak, illetve minden jelenlévő képviseletébenBátonyi Pál nyugállományú ezredes, a Wathay család leszármazottja,Kertész Zoltán nyugállományú ezredes, az egyesület tiszteletbeli elnöke, Berdó Gábor nyugállományú százados, az egyesület elnöke, valamint a Történelmi Vitézi Rend nevében Vizét László Tibor és Vitéz Keszei Endréné.A beszédeket és a koszorúzást követően a program 16.00 órától a Helyőrségi Művelődési Otthon Színháztermében folytatódott, ahol a Wathay Ferenc Bajtársi Egyesület új kiadványát mutatták be. A rendezvény az „Új Belváros Várkörút rehabilitációja” KDOP-3.1.1/D1-14-k2-2014-0002 számú pályázat mini projektjeként valósult meg. A megújuló Prohászka emlékpark az egyesület közösségi tereként, valamint a rendezvényeik otthonaként funkcionál a jövőben. A várfal tisztítását és rekonstrukcióját a Városgondnokság szakemberei végzik, Kocsis Balázs restaurátor vezetésével.

Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.