Ma István, János névnap van.
2025. 12. 26., péntek
Székesfehérvár most: 3°C, szórványos felhőzet

Zero waste konyha, könyvhajtogatás és előadás Bory Jenőről

A hulladékmentes konyha titkairól, és Bory Jenő szobrász életéről is érdekes előadásokat hallhatnak az érdeklődők november utolsó hetében a városi tagkönyvtárakban. Aki pedig alkotni szeretne, annak a könyvhajtogatás művészetét bemutató foglalkozáson lesz érdemes részt vennie.

November utolsó hetében három érdekes programra hívogatnak a Vörösmarty Mihály Könyvtár tagkönyvtárai. November 27-én, szerdán 17 órától a Budai úti Tagkönyvtárban (Budai út 44-46.) Lippai Kitti biológus, cukrász a zero waste, azaz a hulladékmentes konyha eléréséig vezető utat mutatja be saját tapasztalatain keresztül. A szakembertől természetesen kérdezhetnek is majd a jelenlévők a környezetünk védelme szempontjából igen fontos témakörben. „Építész lett, hogy szobrász lehessen” – ez a címe Magony Imre Bory Jenő életéről és munkásságáról szóló előadásának, amelyet az érdeklődők november 29-én, pénteken 17 órától hallgathatnak meg a Mészöly Géza utcai Tagkönyvtárban (Mészöly Géza utca 1.). Aki aktív kikapcsolódásra, kreatív énjének kiélésére vágyik, annak érdemes lesz november 30-án, szombaton a Budai úti Tagkönyvtár felé venni az irányt, a bibliotékában ugyanis 14 órától Duhaj Erika Zsuzsanna könyvhajtogatásra várja a kíváncsiakat. És hogy mi is ez tulajdonképpen? A könyvszobrászok gyakorlatilag a könyvek oldalainak felhasználásával, azok speciális behajtogatásával készítenek szemet gyönyörködtető alkotásokat, amiket ma már egyre többen keresnek például esküvői dekorációnak, névnapi vagy születésnapi ajándéknak. A részvétel mindhárom eseményen ingyenes, mindenkit szeretettel várnak a szervezők.

Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.